Megtört a jég: karnyújtásnyira lehetünk attól, hogy normalizálódjon a viszonyunk Németországgal

„Elindult egy olyan egészséges dialógus a két ország között, amire már évek óta nem volt példa” – emlékeztetett Magyar Levente.

Rendkívüli árvízvédelmi ülést tartottak kedd este a fővárosi kormányhivatalban - tudatta a kormányhivatal sajtófőnöke az MTI-vel. A fővárosban 20 helyszínen folyik nagy erőkkel a védekezés, két kiemelt terület a Margitsziget és a Római part. A Margitszigeten megkezdték a védmű kiépítését, ahová 3 ezer köbméter homokot és 300 ezer homokzsákot vittek ki.
Szivák Bernadett sajtófőnök közlése szerint Budapest Főváros Védelmi Bizottsága a rendkívüli ülésen kihirdetett veszélyhelyzetből következően átvette az árvízvédelmi védekezés irányítását, amielyet a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatósággal (FKI), a Helyi Védelmi Bizottságokkal, a civil szervezetekkel, a mentőszolgálatokkal és az önkormányzatokkal együttműködve lát el.